Ánya blogja: A magyarok jócselekedetei

Ánya blogja: A magyarok jócselekedetei

780
0
SHARE

1) Amikor második alkalommal jártam Magyarországon, egyedül voltam és elvesztem. Segítséget kértem két építőmunkástól, akik éppen szendvicseket ettek (valószínűleg egy ebédszünet keretében). Tehát egyikük otthagyta miattam az ebédjét és 10 percen keresztül kereste velem azt a helyet, ahol meg akartam szállni. Minden ember szánna 10 percet a saját életéből arra, hogy segítsen egy ismeretlennek? Legyünk őszinték – nem.

2) Októberben egy napon keresztül rettenetes szél fújt. Azt hiszem, arra a bizonyos napra sokan emlékeznek. Ebben az időben volt szerencsém átsétálni az Árpád-hídon, ahol annak rendje és módja szerint, kikapcsolódott a gravitáció és felkapott a szél. Valószínűleg mindenki álmodik arról, hogy repül, én is így voltam ezzel, de itt és most nem tetszett. Nagy nehezen felkeltem és ekkor megállt mellettem egy autó (a híd közepén, ahol tilos megállni kocsival). Ebből kiszállt egy férfi, kivett a csomagtartóból két üveg 2 literes kólát és odaadta nekem, majd azt mondta angolul, hogy így talán nem fogok elrepülni. Azzal beszállt és elment.

Sose maradjon le a legizgalmasabb hírekről

3) Szintén tavaly ősszel láttam egy nagyon megható jelenetet. Az utcán egy vak öregember fehér bottal sétált. Egy óriási pocsolyához ért, amit megpróbált kikerülni. Minden egyes bottal „tapogatózás” során újra és újra összevizezte magát. Ekkor megjelent egy rendkívül furcsán öltözött fiatal, aki szó nélkül felkapta az öreget és áttette a „másik partra”. Semmit nem mondott az öregnek, csak visszatette a fülhallgatóit a fülébe, megigazította a felsőjét és gyorsan elsétált.

4) Gyakran járok a Hungária körúton és annak is egy igazán lerohadt környéken. A McDonald’son túl van egy dohánybolt a sarkon, ahol egy rendkívül furcsa és szakadt társaság áll. Mindig. Cigiznek, isznak. Hogy hajléktalanok, munkanélküliek vagy alkoholisták, esetleg ezek együttesen, azt nem tudom eldönteni, de borzalmasan néznek ki és rettenetes szaguk van. Ahogy elsétáltam, az egyikük elkezdett beszólogatni nekem, lökdösni, szabályosan zaklatni. Gondolom az a vágy fűtötte, hogy megfeleljen a számomra, mint férfi. (Mondjuk, a külseje alapján nem értem, hogy miért gondolta érdemesnek a bepróbálkozást.) Elég kellemetlen volt, mert úgy vettek körül, hogy nem is értettem mit mondanak nekem. Ekkor hirtelen megragadt hátulról egy kapucnis pulóver keze és kihúzott a gyűrűből. Ez egy járókelő fiatal srác volt. Elmutogatta, hogy azt tanácsolja, mossak kezet ezután és hogy máskor legyek nagyon óvatos.

5) A srácom gyűlöli a Tescót, elmondhatatlanul undorodik a szupermarketektől, a plázáktól és minden nyugati bolttípustól. Én meg nagyon szeretem a Tesco fánkját. Ez egy létező, elhúzódó és soha meg nem oldódó konfliktus kettőnk közt. Ezért, amikor nincs velem, folyamatosan vásárolom őket, annak ellenére, hogy irracionális módon meg tud nőni tőlük az ember segge. A legutóbbi alkalommal ezeket a csak EU-ban látott, furcsa péksütemény-kiszedő eszközöket használva próbáltam kivadászni magamnak a zsákmányt, hogy a műanyag zacskóba elhelyezzem őket. Ez egy rettentően kényelmetlen és esetlen eszköz. Oroszul káromkodtam, mikor leejtettem egy fánkot, mert úgysem érti senki. Épp lehajolni készültem, amikor egy srác felkapta, megfújta és betette a saját zacskójába azt, amit én leejtettem. Ránéztem értetlenül és mutattam, hogy leesett, erre ő bólogatott, hogy igen, ő piszkosan szereti. Akkor minek fújta meg? Aztán boldogan keresett magának a tiszták közül is. Gyorsan átnéztem a ruházatomat, hogy miért ítélte meg úgy egy vadidegen ember, hogy megspórol nekem 190 forintnyi kárt.

6) Minden este, amikor visszatérek a magyar óráról, elmegyek a Keleti mellett. Van mellette egy parkoló, amellett egy kínai étterem és annak tövében mindig alszanak hajléktalanok. Egy alkalommal eleredt az eső és egy esernyő, alatta egy lánnyal, odament a hajléktalanokhoz, akiknek forró kávét vitt a lány a Mekiből, meg néhány szendvicset és bökdöste őket, hogy keljenek fel és egyenek. Hát nem vagyok az a meghatódó típus, de ekkor egy pillanatra az lettem.

7) Én helyközi autóbuszokkal járok, mivel Budapesten tanulok, de vidéken élek. Nemrég Gödöllőn álltam a buszállomáson és rettentő hideg volt. Ilyenkor én mindig reszketni kezdek, kontrollálhatatlanul. Annyira, hogy ez másoknak is egyértelműen látszik. Nem tudok ellene mit tenni, ilyen vagyok. Na, hát remegve várom a buszt, mindenki engem néz és látszólag arra vár, hogy mikor esem össze és halok meg, hirtelen. De csak azért, hogy felvegyék a telefonjukkal, hogy aztán feltöltsék a YouTubera. Ekkor odajött egy férfi, levette a kabátját, rám terítette és kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy nem piszkos, nyugodtan vegyem fel. Egy normális, 30 alatti srác volt, teljesen normális külsővel. Lányok, vannak ilyen férfiaitok is, aztán mégis a felnyírt hajú, márkás ruhás gyökerek kellenek nektek.

8) És ha már férfiak. A közösségi médiát kihasználva megpróbált velem ismerkedni egy magyar srác. Az egyik levelében azt írta, hogy mielőtt rám írt, törölte az összes magáról készült szelfit, mert olvassa a blogomat és tudja, hogy gyűlölöm őket. Na, hát van, aki hülyeségnek tartja és van, aki komolyan veszi. Bár így tenne mindenki.

9) Rendszeresen olvasom a magyarországi oroszok fórumait. Helyesebben, általában különböző nemzetiségű emberek ők (kazahok, ukránok, oroszok, örmények, azeriek, stb.), de közös bennük, hogy a Szovjetunió utódállamaiból származnak és beszélnek oroszul. Ott találkoztam egy kijevi lány történetével, akinek a szüleit becsapták Magyarországon. Hévízen akartak venni egy házat, de ehelyett csak kirabolták őket. Leírta a cég nevét, a pontos történetet, csak azért, hogy mást ne verjenek át ezek a csalók. A fórumot néhány magyar is rendszeresen látogatja, egyikük pedig annyira megsajnálta a lányt, hogy irtózatos munkával, nagy kiadással és időt sem spórolva elvitte az ügyet a bíróságig. Mindezt úgy, hogy nem is ismerték egymást a lánnyal. Remélem, hogy a céget bezárják a francba, a pénzt pedig visszaszerzik. Idős embereket átverni a lehető legundorítóbb dolgok közé tartozik. És akkor jött a magyar vitéz a népmeséből.

A srácom azt mondta, hogy amennyiben nem néznék ki elég jól, akkor senki nem segített volna nekem – de én nem hiszem úgy, hogy ez így lenne, sok jó ember van itt. Nem én nem tudtam átmenni a pocsolyán és nem én nem alszom baldachinos ágyban a Keleti mellett. Jó cselekedetből elég sokat látok, de írtam már arról, hogy ezek ellenkezőjét sokkal jobban szeretik megjegyezni a magyarok. Arról is írtam már, hogy ebben a liberális, gyakran ironizáló és cinikus világban kifejezetten vidám dolog szarozni mindent és mindenkit, de ettől én még látom az emberekben a jót meg az arra való hajlandóságot is. Csak hát nem mindenki látja meg ezt, mert már itt él, én meg most jöttem ide. A felületes szemlélő meg úgyis csak a felszínt kapargatja.

NO COMMENTS