Ánya blogja: A barátság-teszt

Ánya blogja: A barátság-teszt

912
0
SHARE

Ajánlom, hogy menj végig az alábbi teszten. Ne miattam, hanem magad miatt.
1) Képzelj magad elé egy barátot, akit igazinak tartasz.
2) Képzeld el, hogy óriási problémád van és komoly segítségre van szükséged. Vagyis nem vigasztalásra és nem „viszkipusztításra”, hanem valódi segítségre van szükséged, amikor valaki feláldoz rád időt és megpróbál segíteni. Az örömödért. Viszonzást nem várva.
3) Na, most képzeld el, hogy ahhoz fordulsz segítségért, akit №1-nek tartasz.
4) Segít neked?
5) Akkor most gondold át még egyszer. Illúziók, meg „persze” nélkül. Biztos vagy abban, hogy segítene neked?

Ha tényleg őszintén belegondolsz, akkor elképzelhető, hogy a helyes válasz a „nem” lesz. Hogyha a válaszod még ekkor is „igen” és abszolút meggyőződtél az igazadról, akkor a nagyon ritka és szerencsés emberek közé tartozol.

Sose maradjon le a legizgalmasabb hírekről

Na, most pedig beszéljünk a barátság finomságairól.

Nemrég találkoztam a Facebookon egy lány posztjával, akinek elpusztult a kutyája – és a szívszorító kis történetecske után, ami arról szólt, hogy mennyire szerette a kis négylábú barátját, láthatók voltak képek is az aranyos kis mopszról. Alatta meg háromszáz lájk és az ismerőseinek támogató kommentjei. Tudod, hogy miért? Mert semmit sem kellett tenni. Legfeljebb odapöttyinteni egy síró smileyt. Ha a posztban azt írta volna a lány, hogy pénzre van szüksége a kezelésre és segítséget kért volna a szállításra egy kutyaklinikára, akkor ugyanez a szám összejött volna? Természetesen nem. Az emberek errefelé nem akarnak segíteni másoknak, de nagyon fontos, hogy létrehozzák az „illúzióját egy jó embernek”. Ez azért rendkívül fontos, mert így nyugtatják meg magukat, hogy kipipálják azt a mezőt, hogy na, jó ember vagyok, támogattam egy ismerősömet, akinek odalett a kutyája. Tehát igazából ezt a „segítséget” is csak azért tette, hogy a saját lelki nyugalmát szolgálja. Ha esetleg még kételkednél, akkor elmondanám, hogy elegendő csak a barátokra és a rokonokra gondolni, amikor meghalt valakijük. „Hogy fogok élni nélküle?”, „Milyen nehéz nekem!”, „Mit tegyek most?” Én. Én. Én. Bassza meg, még ebben a helyzetben is saját magukkal foglalkoznak az emberek.

Az emberek egoistábbak lettek és az egoisták nem tudnak barátkozni. Oroszországban még megmaradt valami az igaz barátságból, kevés ember számára szól az Énről az élete, bár már ott is kezd megjelenni ez a fajta „nyugati érték” minden szarral együtt, amelyek ezt magukkal hozták. Nagyon félek attól, hogy 15 év múlva ott is az lesz, ami itt van. Itt a barátság vagy igen aktív imitációja, mosollyal kísérve, meg puszikkal és szívecskékkel, vagy kölcsönös megegyezés alapján alakul ki, amit az érdek tart össze, mégis barátságnak nevezik – mert úgy szebb.

Ráadásul, még a barátságban sem ismerik a másik öröme feletti örömöt. Nemrég a fiúm belekezdett egy új projektbe a YouTubeon és az első időkben nagy szüksége lett volna a barátainak segítségére. Itt valóban csak banális lájkokról, megosztásokról vagy kommentekről lett volna szó. Egyszerűnek hangzik, nem igaz? Még a seggüket sem kell az ilyesmiért megmozdítaniuk. Tudod, hány ismerőse „támogatta” őt az 500 közül? És hány azok közül, akiket igazán barátnak gondolt? Egy sem. Mind úgy tett, mintha nem is venné észre. Azért, mert ez a poszt nem egy döglött kutyáról szólt, vagy valami sikertelenségről. Nem kellett volna sajnálni, tanácsot adni neki, jobbnak, okosabbnak tűnni nála – csak együtt kellett volna vele örülni. De errefelé a modern emberek ezzel gondban vannak. Imádnak együtt érezni, vagy legalább annak a látszatát kelteni, mert attól a saját személyüket és életüket jobbnak gondolják. A másik nyomorát számítják be a “barátság” árába. Milyen szép! Ha ilyen barátaid vannak, akkor nincs is szükséged ellenségre.

Ezek a kövek tőlem nem csak a magyarokra hullanak – még mielőtt -, nem. Ezek minden társadalomban megvannak, még bennem is ott van, csak nem mindegy az arány. A modern társadalom egy nagy szar. Jó büdös, sok léggyel. Bizonyos értelemben én üdvözlök egy diktátort, ha a diktátor ésszel van megáldva. Ha az emberek nem tudják, hogy miként kell helyesen élni, akkor kell egy ember, aki majd „segít” nekik. Vagy megparancsolja nekik. Itt mindenki a szabadságról, a liberalizmusról kiabál. De mi abban a jó, ha önmagad lehetsz, mikor egy darab szar vagy?

u.i.:
És most csináld meg a tesztet fordítva is. Vagyis képzeld annak a helyébe magad, aki tudna segíteni. Te segítenél a barátodnak? Jól gondold meg, a választ úgyis csak te tudod.

NO COMMENTS