Alekszandr Blok 127 éve született

A legnagyobb orosz szimbolista lírikus 1880. november 28-án született Szentpétervárott

Alekszandr Alekszandrovics Blok (1880. november 28., Szentpétervár – 1921. augusztus 7., Pétervár), a 19. és 20. század fordulójának nagy orosz költője. Sokan Puskin után a legnagyobb orosz lírikusnak tartják.

. 

Értelmiségi családba született. Apja Varsóban működő jogászprofesszor, anyai nagyanyja a Szentpétervári Állami Egyetem rektora volt. Szülei válása után Blok arisztokrata rokonoknál lakott, Moszkva közelében. Itt ismerkedett meg Fjodor Tyutcsev és Afanaszij Fet költészetével. Ezek a benyomások alakultak át és ötvöződtek (a később „Ante Lucem” c. kötetben összegyűjtött) korai műveinek harmóniájában.

. 

Nagy szerelme volt Ljubov (Ljuba) Mengyelejeva (a nagy kémikus lánya). 1903-ban összeházasodtak. Ljubához írott versciklusa, a „Versek egy gyönyörű hölgyről” címmel 1904-ben kiadott kötet hozta meg számára a hírnevet. Egyszerű feleségét e művekben a női lélek és az örök nőiesség időtlen víziójába emeli.

. 

E korai versei dallamosak és tónusgazdagok, később azonban ritmusos minták és aritmikus felütések is fokozatosan beépülnek stílusába. A leghétköznapibb környezet és események hatására is nemritkán titokzatos, másvilági képek jelennek meg költeményeiben. Következő versgyűjteménye, „A város” (1904-1908), egyszerre impresszionista és hátborzongató.

. 

A későbbiekben a fabula felé is tesz lépéseket („Faina”), és erőteljes líráját sokan Puskin nagyságával hasonlítják össze. Az orosz költészet ezüstkorát, amely Blok termékeny éveivel esik egybe, nemritkán „Blok-korszak”-ként aposztrofálják. Az 1910-es évekre Blok általános elismertségnek örvend költőtársai között is. Szimbolizmusba hajló, fájdalmas, érzelmi viharoktól korbácsolt művészete korszakot alkot az európai lírában.

Hatása a fiatal nemzedékre felülmúlhatatlan. Anna Ahmatova, Marina Cvetajeva, Borisz Paszternak és Vlagyimir Nabokov jelentős verseket írnak tiszteletére.

. 

Élete utolsó évtizedében elsősorban politikai témákkal foglalkozik. Megrendítő erővel fejezi ki a nagy történelmi katasztrófák előérzetét és a személyiség emberfeletti erőfeszítéseit méltóságának megőrzésére. 1917-ben, csodálói nagy meglepetésére, szakít korábbi énjével, hányatott életével, sőt egyet nem értő barátaival is, és a forradalom mellé áll. Tizenketten című elbeszélő költeménye (1918) az egyik legértékesebb mű a forradalomról, jóllehet „disszonáns hangjai, polifon ritmusai, és harsány szlengje” (írta róla az Encyclopaedia Britannica) azonnal elhatárolódásra késztette Blok rajongótáborának nagy részét.

. 

Utolsó éveiben Blok depressziós, emberkerülő lett. Halálának igazi okát illetően ma sincs egyetértés. Egyesek a polgárháború kiváltotta éhínséggel, mások a nem túl konkrét „légszomj”-jal magyarázzák.

Egy magyar vonatkozású érdekesség:

2006. február 19-én, Kurtág György nyolcvanadik születésnapján mutatták be Magyarországon (a Zeneakadémia nagytermében, a Nemzeti Énekkar és az UMZE Kamaraegyüttese előadásában, Kocsis Zoltán vezényletével) A csüggedés és keserűség dalai című kórusciklust, amely az utóbbi negyedszázad legnagyobb szabású Kurtág-kompozícióinak egyike. Ciklusa szövegéül Kurtág György hat nagy orosz költő – Mihail Lermontov, Alekszandr Blok, Szergej Jeszenyin, Oszip Mandelstam, Anna Ahmatova és Marina Cvetajeva – egy-egy nagy versét választotta.

. 

A műben szereplő Blok-vers, nyers fordításban:

. 

Alekszandr Blok: Éjszaka, utca, lámpa, patika

(a Haláltáncok sorozatból)

. 

Éjszaka, utca, lámpa, patika.

Értelmetlen és fakó fény.

Élj még akár negyed évszázadot –

Minden így marad. Nincs kiút.

. 

Meghalsz – és kezded újra elölről.

Minden ismétlődik, mint régen.

Éjszaka, a csatorna jeges fodra.

Patika, utca, lámpa.

. 

Befejezésül egy jellegzetes, markáns Blok-vers, Lator László kongeniális fordításában:

. 

. 

. 

Oroszhon

. 

Álmomban is csodás az orcád.
Ruháidat nem illetem.
Titkot rejt álmom – s Oroszország
Titkában téged lát szemem.

. 

Oroszhon, folyók, néma falvak,
ős bozótok, téres terek,
mocsarak, lápok, őszi darvak,
rontó varázslómesterek.

. 

Hol vad népek serege ellep
hegyet-völgyet, pusztát-utat,
s égő falvak rőt fénye mellett
ropják iszonyú táncukat.

. 

Hol bűbájos gonosz boszorkány
a gabonára bajt igéz,
s cicázik havas úti póznán
bakördög és pucér lidérc.

. 

Ahol a roskatag háztetőre
zúgó hóförgeteg szakad,
s a lány a hűtlen szeretőre
feni a kést a hó alatt.

. 

Hol utat, ösvényt elcsigáznak
az eleven furkósbotok,
süvítő orkán csupasz ágak
közt ős mondákat sustorog.

. 

Szendergésemben megismertem
ínségedet, orosz haza,
s meztelen lelkem belerejtem
vedlett gúnyád rongyaiba.

. 

Az éjben bús ösvényt tapostam:
cinterembe vezetett,
ott éjszakáztam és daloltam
sírok közt hosszú éneket.

. 

Magam sem tudom, akkor éjjel
kinek daloltam én, milyen
istenben hittem szenvedéllyel,
kiért hevített szerelem.

. 

Elringattad, Oroszhon, áldott,
az eleven lelket – s íme:
az eredendő tisztaságot
ő folttal nem mocskolta be.

. 

Titkot rejt álmom – s Oroszország
titkában téged lát a szem.
Álmomban is csodás az orcád.
Ruhádat nem illetem. 

A Kurtág-művel kapcsolatos szövegrész forrása: Papp Márta: Kurtág György „orosz kórusai”