Félmillió áldozat: virtuális látogatás a Piszkarjovoi temetőben

Félmillió áldozat: virtuális látogatás a Piszkarjovoi temetőben

1300
0
SHARE

“A háború és a halál nem ismer nemzetiségeket, de az emlékezésnek ismernie kell azokat.” (Konsztantyin Krikunov )

baltinfo-ru-2
“a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat?” ( Radnóti)

Sose maradjon le a legizgalmasabb hírekről

baltinfo-ru-1

Miért is lett olyan fontos szimbóluma a tömegmészárlásnak, tömegsíroknak Piszkarjovo? Van e a fájdalomnak határa? Mit bír el egy nép, egy nemzet, egy haza? Kiheverhető lesz-e az a borzalom, amit akkor él meg az ember, ha egy ilyen hatalmas temetkezési helyet meglátogat?

Kétszer volt osztályrészem a tömegméretű borzalomnak emlékező fuvallatát megérezni: először itt, a pétervári temetőben. Majd jóval később Nordhausenben, a nácik egykori haláltáborának színhelyén. Kimondhatatlan és leírhatatlan fájdalmat éreztem. És azt hiszem, megértettem, miért nem tud felejteni az orosz ember.

Piszkarjovo rövid történelmi áttekintése

Piszkarjovo a 20. század elején egy nem túl nagy szabad területnek számított Pétervár határában, mely a Piszkarjovszkij földbirtokos család tulajdonát képezte. A 30-as évek végén ezen a mezőn, mely időközben elhanyagolt, beépítetlen területté vált, temetőt hoztak létre, mely a nevét az eredeti tulajdonos alapján a Piszkarjovszkijektől kapta.

A Nagy Honvédő háború és a leningrádi blokád idején az egyik legjelentősebb temetkezési helye lett a város elpusztult lakosságának. Hatalmas tömegsírokat hoztak létre, melyekben a háború 4 éve alatt több mint 470 000 áldozatot helyeztek örök nyugalomra. Többségében ismeretlenül temették el őket, ezért a nép csak “Piszkarjovkik”-nek hívja őket.

A II. Vh. kezdetén ugyan megpróbálták a halottaikat önálló sírokba eltemetni, azonban mindössze egyetlen tröszt végezte a temetkezést Leningrádban, kb. 11 köztemetőben. A viszonylag nyugodtabb 1941-es év első felében így is meghaladta a temetések száma a napi százat. A német előrenyomulás közben azonban világossá vált, hogy fel kell készülnie a városnak a nagyobb támadásokra, így 1941 nyarán a Városi Építészeti Hivatal pótlólagos temetkezési telkeket jelölt ki.

A város elleni megsemmisítő támadások 1941. szeptember 8-án kezdődtek. A lehető leggyorsabban szállították el az áldozatokat, és 48 órán belül lehetővé tették a hozzátartozóknak az azonosítást. Az elején még működött a dolog, az áldozatok 80-85%-át azonosították, temetésük hagyományos szertartással történt. Akiket nem tudtak beazonosítani, lefotózták. Az azonosítottak esetében rendőri és orvosi tanúsítvány ellenében a halotti anyakönyvezés után megtörtént az elhantolás. A fejfára “Ismeretlen” felirat került, ha nem tudták az áldozatot azonosítani. Ez pedig egyre gyakrabban fordult elő, és a hozzátartozóknak borzalmas élményt, szörnyű megrázkódtatást jelentett, mivel a tüzérségi lövedékek, bombatalálatok elképzelhetetlen roncsolásokat, égési sebeket okoztak, gyakran felismerhetetlenségig sérültek az áldozatok. A bombázások egyre intenzívebbé váltak, a temetések száma annyira megnőtt, hogy hagyományos módon lehetetlenné vált a végtisztesség megadása. Többek között nem volt elég koporsó a városban. Így a hozzátartozók szeretteik földi maradványait alkalmilag deszkából tákolt faládákban, vagy csak pokrócba burkolva szánkón, babakocsin, falemezen vonszolták ki magukkal a temetőbe.

1941.decemberére kb. 42.000 főre nőtt a halottak száma. A temetkezés ekkor már válságos helyzetbe került.Kórházakban, gyűjtőállomásokon 7000 tetem várt elszállításra. Volt eset, hogy a piactéren rakásba rakva halottak tucatjai feküdtek.Mikor már a ravatalozókon kívül, a temetők bejáratánál és a környékükön tetemek százai gyűltek össze, a város vezetése beavatkozott a rendkívüli helyzetre tekintettel. Rendkívüli karhatalmi ezredet hoztak létre, speciális csoportokat, önkénteseket vontak be. A gépeket,teherautókat átcsoportosították.

Miután 1942 februárjában 4000 katona és civil temetett, nem volt másra lehetőség, mint egy nagy szabad területen a tömegsírok létrehozása. Mindeközben Leningrádban a szokásos, rendkívül hideg időjárás állt be, -25-30 C-os hideggel. Így a tömegsírokat robbantó különítményekkel ásták ki másfél méter mélyre. A piszkarjovoi temetőben 1941 decemberétől 1942 májusáig 129 nagy árkot ástak. Ebből hatot 4-5 méter mélységgel, 6 méter X 180 méter hosszúságban. Csak ebben a félévben közel 380 ezer halottat temettek el. A helyzet egyre kritikusabbá vált. Így 1942 februárjában egy homokbányát is felhasználtak temetkezésre, ahova néhány nap alatt 60.000 tetem került. Kimélyített tankcsapdákban, bombatölcsérekben kb. 25 ezer áldozatot hantoltak el.

Ekkor döntött úgy a hatóság, hogy Kolpinoban (Leningrád külvárosában) megindul a hamvasztás a kohászati kemencékben. Ehhez a döntéshez a tavasz közeledte és egyúttal a fertőzés veszélye is hozzásegítette a hivatalos szerveket. 1943 végéig közel 110.000 áldozatot hamvasztottak el. Igyekeztek rendkívüli csoportokkal a városban fellelhető összes hullát eltakarítani, a tömeges fertőzéseket megelőzve ezzel. A harcok csökkenése és a működő krematórium lehetővé tette, hogy a tömegsírokba temetést a város megszüntesse, s visszatérhettek a normális temetkezési szokásokhoz. A városi temetők adatszolgáltatása alapján közel egy év alatt ? 1941 júliusától 1942 júliusáig ? több mint 1 millió embert temettek el.

A háború befejezése után megkezdődött a város újjáépítése, a város szélén új lakóházak épültek, és alig pár év elteltével a piszkarjovói temető Leningrád egy új lakónegyedének közepére került. Ezt követően született döntés a blokád áldozatai emlékének örök megőrzéséről. A temetőben emlékhelyet alakítottak ki a háborús idők halottainak. A temető középpontjában grandiózus emlékművet emeltek: gránit-talapzaton a Haza-Anyácska bronzszobrát.

A temető főbejárata mellett kőből épített termekben a blokád idején készült fényképek tárlata látható. A memoriál belsejében reliefek díszítette falakon Olga Berggolc költeményeiből olvashatók sorok. Az ismert költőnő Leningrádban élt a blokád teljes ideje alatt.

Beljebb láthatjuk a márványmedencét, amelyben az örök láng fáklyája kapott helyet. A piszkarjovói emlékhelyet a fasizmus felett aratott győzelem 15-ik évfordulóján avatták fel. Ekkor lobbant fel az örök láng, amelyhez a Mars-mezőről, egy másik örök lángból hozták a tüzet. Ez idő óta a Piszkarjovszkij Memorial a Győzelem Napjának és a blokád befejeződésének évfordulóin tradicionális megemlékezések színhelye. Az emlékhely múzeumként működik, és látogató-csoportokat is fogad.

Személyes élményem soha nem feledhető. A temetőbe belépve sokkoló hatás fogadja a látogatót. Az állandóan hallható gyászzene mellett a belépő emberi szívdobbanást is hall, s a hosszú többszázméteres úton, míg a Haza-Anyácskáig (nevezik Földanyácskának is magyar fordításban) elér, a szívdobbanások hangja egyre erősödik.

Megközelítés: A metró Ploscsagy Muzsesztva megállójától a Nyepokorennih proszpekten a növekvő házszámozás irányába a 123-as vagy a 178-as autóbusszal a Piszkarjovszkoje kladbiscse megállóig.

Történelmi áttekintés
1939 – a Piszkarjovói temető megnyitása
1941-1944 blokád Leningrád körül
1956-1960 történelmi emlékhely létrehozása a temetőben
2003 – a Blokadnaja Parta emléktábla felavatása

Legendák és mítoszok: Ezt a történetet, amely a Piszkarjovói temetőben történt meg, kitaláltnak tartják, de nem kizárt, hogy megtörténhetett a maga idejében. A Piszkarjovói Történelmi Emlékhely megnyitása után a látogatók szokásává vált az ott lévő medencébe pénzérméket dobálni. Az emlékhely némely bátrabb őre a nap végén magához vette a bedobált aprópénzt. Ez a gyakorlat azonban nem tartott sokáig: egy alkalommal az egyik őr késő este elindult a medence felé, hogy kiszedje a pénzt, de néhány lépés megtétele után hirtelen azt érezte, hogy nem tud tovább menni. Mintha valami fogta volna, nem tudott mozdulni a helyéről. A halálra rémült őr reggelig ült a földön, megmoccanni sem mert reggelig, amikor megjött a váltás. Ekkor derült ki, hogy csak az őr köpenye akadt be egy letört kerítéspálcába. Az őrszolgálat munkatársai a temetőben nyugvó leningrádiakkal szembeni tiszteletlenség intő jelének tekintették az esetet, és a medencébe dobált pénzhez nem nyúltak többé.

Emlékezünk halottainkra, a történelem értelmetlen áldozataira nemzetiségtől függetlenül. Megbocsátani talán, de felejteni soha nem lehet.

Bálint József: 900 nap a 300 évből – Leningrád c. számomra nagyon értékes könyvében az alábbiakat írja: “Leningrád elsősorban nemcsak mint hadászati fegyvertény, hanem egyben emberi tartás és áldozatvállalás a hódoltság ellen. Ezért Leningrád annyi vért áldozott és annyi gyötrelmes éhhalált szenvedett, ami meghaladja a hirosimai atomtámadás áldozatainak tizenkétszeresét!”

“Emlékezzetek
Évszázadok múlva, évek múlva-
emlékezzetek!
Azokról, akik soha nem tértek haza
emlékezzetek!..
Találkozzatok a reszkető tavasszal,
Ti Föld lakói
Pusztítsátok el a háborút,
Átkozzátok meg a háborút,
Ti Föld emberei!
Évek múlva vigyétek magatokkal az álmot
és töltsétek meg élettel!..
De azokra,
akik már soha nem térnek vissza,-
könyörgöm,-
emlékezzetek!

liveinternet-ruFotók: baltinfo.ru; liveinternet.ru

 

 

 

NO COMMENTS