Az EBESZ Azerbajdzsánt bírálja
Az EBESZ közleményben ítélte el egy azeri újságíró börtönbüntetését.
Nyilatkozatban ítélte el csütörtökön Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője az Einulla Fatullayev ismert azeri újságíróra a héten kiszabott börtönbüntetést.
Fatullayevet áprilisban egyszer már elítélték. Akkor két és fél évi börtönbüntetést róttak ki rá a "fegyveres erők becsmérlésének" címén egy olyan cikk miatt, amelyben az azeri hadsereget civilek tömeges meggyilkolásával vádolta a szakadár Karabah egyik vezetője. A bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézetet (IPI) tudomása szerint a cikket nem is ő írta.
Haraszti nyilatkozatában rámutatott: az újságíró bírósági elítélése tipikus példája az elnyomó törvények önkényes alkalmazásának azzal a céllal, hogy a bűncselekmények kategóriájába vonják az újságírást és elhallgattassák a bíráló hangokat. "Ez a gyakorlat súlyosan megsérti az EBESZ sajtószabadság iránti elkötelezettségét" – hangoztatta.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy a mostani tárgyalás a betetőzése volt annak a folyamatnak, amely nem csak az újságíró elnémítására, hanem az általa alapított két újság felszámolására is irányult. Utalt arra, hogy az azeri hatóságok májusban a közép-ázsiai ország legnagyobb példányszámú sajtótermékének számító kiadványok szerkesztőségi épületének elhagyására kényszerítették a munkatársakat, egyidejűleg leállították a lapok nyomtatását.
"A demokrácia szempontjából alapvető, hogy a hatóságok önmérsékletet tanúsítsanak, miként azt az EBESZ tagállamai kötelezettségként magukra nézve vállalták is" – húzta alá a sajtószabadság-képviselő, aki már többször felszólította az azeri hatóságokat, hogy engedjék szabadon a bebörtönzött újságírókat. Lényegbevágóan fontos, hogy az állami szervek felhagyjanak a szabad sajtó üldözésével Azerbajdzsánban – sürgette Haraszti.










