Terhes nőt rugdosott a rendőr?
Eljárást indított az ügyészség.
Büntetőeljárást indított az orosz központi nyomozóhivatal a belügyi erők (OMON) egyik rohamrendőre ellen, aki egy videofelvétel tanúsága szerint durván bántalmazta az egyik tüntetőt a múlt vasárnapi moszkvai tüntetésen – közölte csütörtökön a hivatal szóvivője. Az eljárást a szolgálati hatáskör erőszak alkalmazásával kapcsolatos túllépése miatt indították – mondta el Vlagyimir Markin szóvivő. A vizsgálat azt követően indult, hogy a közösségi oldalakra felkerült az a videofelvétel, amely szerint az OMON emberei a földön húzták a fiatal nőt, s közben egyikük a lábával brutálisan a hasába taposott és rugdosta őt.
A felvétel nagy felháborodást váltott ki az orosz közvéleményben, ráadásul az terjedt el, hogy a fiatal nő terhes.
A Milliók Menete címmel szervezett, békésnek indult múlt vasárnapi tiltakozás a tüntetők és a rendfenntartók összecsapásával végződött. Közel 450 embert vittek el a rendőrségi rabszállító buszok a moszkvai Bolotnaja térről, majd a lefogottakat néhány óra múlva elengedték. Az akció főszervezőit is lefogták, ellenük szabálysértési eljárást indítottak. Szergej Udalcov a Baloldali Front radikális párt elnökét és Akelszej Navalnij korrupciós ügyek leleplezésével foglalkozó bloggert 15 napi elzárásra ítélte a bíróság. A Bolotnaja térnél történt összecsapás ügyében zajló vizsgálat keretében mindkettőjüket kihallgatták csütörtökön.
Az internetes közösségi oldalakon több felvétel is látható, amelyeket a vasárnapi megmozdulás résztvevői készítettek a rendfenntartók túlkapásairól, közöttük a szóban forgó fiatal nő bántalmazásáról.










