Újabb járat indult Budapest és Kijev között

Újabb járat indult Budapest és Kijev között

182
0
SHARE

Napi járatot indított a két főváros között az Ukraine International Airlines, ezzel versenytársa lett a Wizz Airnek, mely szintén naponta üzemeltet járatot.

Az ukrán nemzeti légitársaság első járata csaknem 150 utassal a fedélzeten csütörtökön le is szállt Budapesten. Az UIA Boeing 737-800-as gépei minden nap 13:35-kor indulnak Kijevből és 15.20-kor startolnak Budapestről, hogy 1 óra 45 perces repülés után landolnak a kijevi Boriszpil repülőtéren.

Sose maradjon le a legizgalmasabb hírekről

Korábban az UIA már üzemeltetett járatot Budapest és Kijev között, ám öt éve beszüntették.

Így mostantól mindkét kijevi repülőtér elérhető Budapestről (a Wizz Air Zsuljaniban száll le), egyúttal átszállási lehetőség is nyílik fontos ázsiai úti célok – többek között Teherán, Bangkok, Amman – felé. De könnyebben elérhető lesz Kazahsztán vagy éppen Jereván mint ahogy más ukrajnai városok is.

A párhuzamos járatok nyertesei az utazók lesznek, hiszen így árverseny alakul ki. Az UIA versenyképes árakon indult: oda-vissza 20 ezerért elérhetők a járatai. A Wizz Airnél akad néhány nap, mikor ennél olcsóbban repülhetünk, de bőven vannak időszakok mikor drágábban

 

NO COMMENTS